Matyi viszont nincs itthon, elment Mamáékhoz. Így most én vagyok a megbízott gazda a vetemény fölött, cserébe ő vigyáz most Mamáékra. Korrekt üzlet, nemdebár?
Ha már én lettem a gazda, nekiálltam a locsolásnak. Kannák feltöltve, szépen sorban vártak. Valahogy úgy alakult, hogy mi mindig locsolás után töltjük fel a kannákat vízzel, így másnap felmelegedett, leülepedett vízzel kezdhetünk locsolni. Persze most sem voltam egyedül a veteményben ... pár napja még nyomuk sem volt (oké, erős szél is volt), most viszont egy kiéhezett szúnyogfelhő kísért utamon bármerre is jártam, így nem telt bele egy perc sem mire éreztem, hogy bizony hátba szúrtak. Nem tudtam idáig mi is hiányzott egész télen... Ez van, az ember sosem lehet elég óvatos, még akkor is hátba támadhatják és a vérét szívhatják, amikor azt hiszi, hogy teljesen egyedül van.
Szóval locsolás. Ha már társaságba keveredtem mozogtam is szépen, mint aki be van tépve és szól a fejében a ritmus. Valamiért azt gondolom ilyenkor, hogy ettől még a szúnyogok is megrettennek és nem esik bántódásom. Persze ez nem jött be, de legalább a szomszédok ha láttak, akkor elmorzsolhattak egy ördögűző imát. De látom ám, hogy ami reggel még nem létezett, az estére valósággá vált! Kibújt az első borsó! Hurráááá! Mondjuk már épp ideje is volt, mert a program hivatalos honlapján mindenki dicsekedett, hogy egy hét alatt kibújt a borsója, a mieink meg még a vakond érdeklődése ellenére is csak a 11. napon dugták ki a fejüket. Már kezdtem kicsit türelmetlen lenni.
Ez történt ma Matyi kertjében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése